30. NÉPZENE- ÉS NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ

Erdély Emberek

30. NÉPZENE- ÉS NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ (SEPSISZENTGYÖRGY)

Szemet gyönyörködtető, lelket simogató, nemzeti öntudatot erősítő ünnepi forgataggá nemesedett szombaton, a Sepsiszentgyörgyön immár 30. alkalommal megtartott népzene- és néptánctalálkozó. Egy olyan rendezvénnyé, mely betekintést nyújtott népi értékeink gazdag tárházába, sikeresen ötvözte a kellemest a hasznossal, és minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosított, illetve maradandó élményt nyújtott. Örvendetes, hogy több mint másfél ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Egymás után érkeztek a Székelyföld, Mezőség és csángóvidék különböző szegleteiből fellépőket szállító autóbuszok a Sepsi Aréna elé, a belőlük kiözönlő hagyományőrzők pedig pillanatok alatt élettel töltötték meg a hatalmas csarnok tágas helyiségeit.

A küzdőtéren csernátoni, erdőfülei, gelencei, kézdiszentléleki, nagybaconi és sepsiszentgyörgyi gyermekegyüttesek gyülekeztek, és járták a táncot az ott felállított nagyszínpadon. A fiatal, valamint idősebb nemzedék vérét egyaránt megpezsdítő talpalávalót a Tokos és Kedves zenekar tagjai húzták oly lendületesen, hogy időnként a fellépésre várók serege is táncra perdült. Népdalainkból a maksai és székelyszenterzsébeti lányokból verbuválódott, 2016-ban a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny döntőjébe bejutott, Cickom énekegyüttes, illetve a 2015-ben azon különdíjat kiérdemelt kosteleki Vrencsán Anita nyújtott át a népes közönségnek egy csokorra valót. A folytatásban a budapesti Kolompos Együttes gyermekkoncertje következett, amelybe sikeresen bevonták, és így cselekvő résztvevőjévé tették a szép számban jelen lévő zsenge korú rajongókat.

A maksai és székelyszenterzsébeti lányokból verbuválódott Cickom Énekegyüttes / Fotó: Ádám Gyula

Mindeközben a konferenciateremben Kallós Zoltán néprajzkutató és népzenegyűjtő mezőségi fotóiból nyílott kiállítás a nevét viselő alapítvány jóvoltából. A mint­egy félszáz felvételen a vidék 50–60-as évekbeli falvainak ünnepi viseletbe öltözött lakói, utca- és portarészletek, valamint életképek láthatók. Ugyancsak itt került sor Fekete Réka és Ferencz Csaba egyedi és felbecsülhetetlen értéket hordozó, multimédiás kiadványának a bemutatójára, amely a 2013-ban Forrásvidéken címmel megjelent könyvükben szereplő 45 adatközlő hang-, fotó- és videofelvételeiből összeálló portrékat tartalmazza.

A táncházteremben zajló 5. Székelyföldi legényesverseny kétségtelenül a rendezvény nagy népszerűségnek örvendő és izgalmaktól sem mentes műsorszáma volt. A 14–31 életkor közötti, Alsóboldogfalváról, Csernátonból, Kézdiszentkeresztről, Rugonfalváról, Segesvárról, Sepsiszentgyörgyről, Székelykeresztúrról, Tiszafüredről, Törökszentmiklósról és Vargyasról érkezett 18 résztvevő két próbában mérte össze néptánctudását. A zsűri tagjaként jelen lévő, küküllődombói Gilyén Miklós pontozóját, majd egy szabadon választott legényest kellett eljárniuk.

Gilyén Miklós, a dombói pontozó megalkotója / Fotó: Bedő Zoltán

A székely virtust is meg-megcsillantó fellépésekhez a zenét Jámbor István „Dumnezeu” szászcsávási bandája szolgáltatta. Az anyaországi és erdélyi szakemberekből álló öttagú testület az év legényes táncosa kitüntető címet a 17 éves sepsiszentgyörgyi Kisgyörgy Máténak, a Százlábú Néptáncegyüttes tagjának ítélte oda.

A Székelyföldi Legényesversenyen Jámbor István szászcsávási zenekara húzta a talpalávalót / Fotó: Ádám Gyula

Amint arról a verseny nyitányán, majd a hagyományőrzők gáláján is meggyőződhettünk, a Magyarsülyén született Gilyén Miklós a mögötte hagyott 74 esztendő ellenére is még mindig derekasan ropja a táncot. Ennek titkáról faggatva megtudhattuk tőle, hogy szülőfalujában már 6 éves fejjel figyelte és próbálta elsajátítani a figurákat. Erre a házukban működő kocsma udvarán nyílott lehetőség, ahol a szomszédjukban lakó zenész hegedűjének hangjára, egy-egy pohár pálinka vagy bor elfogyasztása után a vendégek gyakran táncra penderültek. Az általa isteni áldásnak nevezett hajlamot édesapjától örökölte, aki messze földön híres volt e téren. A mára dombói pontozónak nevezett legényes teljes mértékben az ő fantáziával dúsított tánctudásának az eredménye, és örömmel tanítja be az érdeklődőknek. A hagyományt ugyanis tovább kell adni, amint fogalmazott.

Gilyén Miklós a hagyományőrzők gáláján is derekasan ropta / Fotó: Ádám Gyula

A rendezvény nemes és követendő mozzanataként értékelendő az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete, valamint a budapesti Hagyományok Háza által, az idős zenészek megsegítésére szervezett jótékonysági koncert. Erre ugyanis égető szüksége van az érintetteknek, hiszen nyugdíj híján még a mindennapi betevő falatra valót sincs, amiből előteremteniük.

A színvonalas szórakozást és kikapcsolódást nyújtó kulturális események sorát a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl címet viselő, fergeteges előadása zárta.

A Magyar Állami Népi Együttes, Megidézett Kárpátalja című előadása / Fotó: Ádám Gyula

A Hagyományok Háza ajándékaként elhozott alkotás a népzene és néptánc nyelvén mutatta be a Keleti-Kárpátokban és azok előterében mindeddig harmóniában és kölcsönhatásban élő magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok és zsidók kultúráját.

A Magyar Állami Népi Együttes, Megidézett Kárpátalja című előadása / Fotó: Ádám Gyula

A megtekintése által pedig arra is rádöbbenhettünk, hogy ezek összessége az említett népek közös ékszerévé ötvöződött össze, egy olyan kinccsé, melynek szétzúzása nemcsak az emberiség ellen elkövetett vétek, hanem bűn is.