Színes közösségek

Szabadság tér Egyéb

Az Eleven Emlékmű közössége kezdettől fogva és természetes módon együttműködik más civil csoportokkal. Lakhatás, várospolitika, érdekvédelem, környezetvédelem, emberi jogok – megannyi, valamennyiünk számára égető téma, amely köré önkéntes polgártársaink egyre nagyobb számban és egyre tudatosabban szerveződnek aktivista közösségekké.

Fontosnak tartjuk, hogy tudjunk egymás “ügyeiről”, hogy segítsünk egymásnak egy minél szolidárisabb, nyitottabb civil Magyarország létrehozásában. Ennek jegyében hívtunk augusztus 10-ére a Szabadság térre bemutatkozni néhány ismerős csoportot, akikkel különböző közös akciók, képzések során kerültünk kapcsolatba .

17:30-18:00 között az egyes csoportok bemutatkozó tablóit helyezzük el, majd
18:00-19:00 között a közösségek 5 perces bemutatkozása következik.
19:00-20:30 között pedig eleven beszélgetést tartunk a civil együttműködés fontosságáról, nehézségeiről és perspektíváiról.

Beszélgetőtársaink:
Valyo – Város és folyó Egyesület
Közmunkás Mozgalom a Jövőért
Veled Önállóan Alapítvány
Lépjünk, hogy léphessenek egyesület
A Város Mindenkié (AVM) Pécs
Eleven Gyál
Eleven Emlékmű
Civil Kollégium Alalpítvány (CKA)
Civil Kotta
Eleven Emlékmű Szentendre

Házigazda: Rényi András

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Az Eleven Emlékmű csoportot a Szabadság téri, német megszállási emlékmű elleni tiltakozás hívta életre. A csoport első flashmobja során a Szabadság téri emlékmű kijelölt helyszínére köveket, mécseseket, emléktárgyakat, valamint két fehér széket helyezett el. A székek a társadalmi párbeszéd szükségességét szimbolizálják. Később, amikor elkezdődött az emlékmű építése, a csoport 12 fehér széket tett ki a térre és elindította azt a beszélgetésfolyamot, amely azóta is rendületlenül tart. Kezdetben főleg a történelmi emlékezet és a társadalmi felelősség kérdéseiről beszéltünk, később – a székek és a résztvevők számával – a témák köre is bővült.

Az elmúlt három évben minden fontos társadalmi kérdés szóba került. A beszélgetésekhez szakértő vendégeket hívtunk/hívunk, akik témafelvetéssel indítják el a diszkusszív folyamatot. A Szabadság téren folyó beszélgetések nyilvánosak, azokba bárki bekapcsolódhat. Az általános hozzáférés garantálja a vita spontaneitását, elevenségét és sokoldalúságát. A nyilvános térben alkalom nyílik olyan emberek találkozására, akik egyébként egymástól társadalmilag teljesen elszigetelten élnek. Márpedig a vélemények elmozdulására – amire a társadalmi változáshoz szükség van –, csak a különböző csoportok, kapcsolathálózatok érintkezési pontjain van esély. Ezeken a metszéspontokon természetesen feszültségek is adódnak, ezért a beszélgetéseket egyszerű moderációs szabályokkal igyekszünk mederben tartani.

A beszélgetést a demokratikus közösségi elvek szerint moderátor vezeti. (Bárki, aki jelentkezik, szót kaphat és a megszólalásra a jelentkezők sorrendjében kerül sor. A résztvevők kinyilváníthatják véleményüket kézjelzésekkel is, amiket a beszélgetés előtt egyeztetnek.)

A beszélgetés helyszíne akadálymentesen megközelíthető. Mivel szabadtéren van, az időjárásnak megfelelő öltözködés javasolt. Mellékhelyiség a közelben több vendéglátóipari egységben elérhető.

Rossz idő esetén az esemény meghirdetésében jelezzük az eltérő helyszínt. Téli időszakban az esemény egy zárt, fűthető Eleven pavilonban, az Emlékmű közvetlen közelében, a szökőkút előtti téren zajlik.

Az eseményen hang-, videó- és képfelvétel készülhet. A hangfelvétel eléréséhez kérjük írjon az alábbi email címre:

A beszélgetéseink végén adománygyűjtés folyik a technikai eszközök pótlása és az Eleven Emlékmű fenntartása érdekében.

 

Forrás: facebook.com