Lovasparádé Tiszapéterfalván

Tiszapéterfalva Hírek

Lovasparádé Tiszapéterfalván

Népes sereg érkezett az első alkalommal megrendezett lovasnapra, a változatos időjárás sem tántorította el a lovak szerelmeseit, a vihar ellenére is sokan kitartottak az esemény végéig.
A rendezvény házigazdája, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója, Kudlotyák Krisztina köszöntötte elsőként a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, ez az első rendezvény, amely Kárpátalja lovaskultúráját hivatott feleleveníteni és továbbörökíteni. Örömét fejezte ki aziránt, hogy megyénk számos településéről érkeztek lovak és lovasaik, hogy bemutatkozzanak a nagyközönségnek.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke örömét fejezte ki aziránt, hogy megvalósulhatott a lovasnap. Hasonlóképpen méltatta a rendezvényt Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, valamint az esemény fővédnöke, Rezes Károly megyei képviselő.
A köszöntéseket követően Kész Barna, a Salánki Hagyományőrző Egyesület elnöke élő történelemórát tartott a magyar lovaskultúra alakulásáról az idők folyamán.
A lovasparádé egy közös felvonulással vette kezdetét, amelyen ungvári, munkácsi, huszti, sajáni, beregszászi és nagyszőlősi lovasiskolák, lovasközpontok és magántulajdonosok mutatták be lovaik szépségét.
A felvonulást a lovasközpontok attrakciója követte. Mindegyik táltos bemutatta rátermettségét és ügyességét az akadályokkal tarkított pályán. A nézőközönség a rossz idő ellenére is biztatta a bátortalan négylábúakat és mutatványaikat nagy tapssal kísérte.
105621_002

A látogatók szavazólapot kaptak, amellyel az általuk legszebbnek és legügyesebbnek vélt lovakra szavazhattak. Az eredményhirdetésre a rendezvény végén került sor, ahol a szervezők oklevéllel és pénznyereménnyel díjazták a nyertes lovak tulajdonosait: első helyezést ért el a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpont Mokány nevű pónija, a második a beregszászi Mustang Lovarda Arbika nevű kancája lett, a harmadik helyet Erdei János lovász Démon nevű paripája kapta.

Forrás: karpatlja.ma