Folytatás:
Mesélj egy kicsit a Zöld Erdély Egyesületről.
Egyetemistákként hoztuk létre. Nagyon egyszerű, fiatalos lelkesedésből, mert úgy-e olyan szakokon jártunk egyetemre, hogy földrajz, biológia, geológia. Jártuk a vidéket és sok helyen szembesültünk azzal, hogy itt szemét van, ott bűz van, itt füstöl a gyár. Eldöntöttük, hogy valamit elő kell mozdítani ezen ügyekbe. Így álltunk össze fiatalokként és azt hittük, hogy megváltjuk, ha nem is a világot, de Erdély egy részét, és ezt valamilyen szinten fel tudjuk számolni a problémát.
Ami különleges bennünk az, hogy kezdettől fogva Erdélyben gondolkoztunk, szóval Erdély minden szegletéből Kolozsvárra beözönlött fiatalokból álltunk össze. A másik az volt, hogy próbáltunk minden környezetvédelmi problémát felölelni, tehát nem szakosodtunk, nem szakosodunk túl így területileg nagynak számítottunk és úgymond a tematikáink mozgalomba illettek. Másrészt tevékenység szempontjából már az elején nagy hangsúlyt fektettünk a reaktív tevékenységekre, mint Verespatak. Azt mondtuk: Igen fiatalok vagyunk. Nem akarjuk, hogy ez legyen, kiállunk és megakadályozzuk. Ugyanakkor ilyen proaktív tevékenységeket is folytattunk, például természetvédelmi területnek voltunk a kezelői, átvéve az államtól egy bizonyos feladatot.
Azt mondtad nem előnyös ez a tevékenység.
Nem az mondtam, hogy nem szabad csinálni. Szerintem a jövőképbe nem szabad ez dominánssá váljon. Tehát, ha mi úgy-e kezeltük a szénafüveket Kolozsvár mellett, nem lehetett az a célunk, hogy ezt mindörökké megtartsuk, és ezt folytassuk, hanem célként párhuzamos, hogy igen, az állam biztosítson erre forrást, vagy nekünk, vagy a saját intézményének hatóságának, hogy tudják ellátni azokat a feladatokat, amit mi gyakorlatilag képesek lennének ellátni. Ott őrködtünk a területen és veszekedtünk a juhászokkal, hogy ne legeltessenek ott, stb. Mi a két lábon álltunk úgymond, és amint egyre erősebben görgettük a tevékenységeket és egyre erőteljesebben jelentünk meg például a Verespatak, vagy voltak még hasonló, csak kevésbé ismert kisebb léptékű hasonló projektjeink, annál inkább szorult a hurok úgy a proaktív tevékenységeinkre bejövő forrásoknál.
Érezhetően minél forróbb volt a helyzet, minél több borsót törtünk bizonyos érdekcsoportok orra alá, nem közvetlenül kimutathatóan, de a forrásaink mindenképpen csökkentek. Azt hiszem, hogy itt, ha nem is lehet kimutatni a direkt összefüggéseket, de mindenképpen a tendencia az relevánsan követi ezt. Ez által gyakorlatilag annyira lecsökkentek 2013-tól a forrásaink, hogy a proaktív tevékenységeinket teljesen fel kellett számolni. Egy olyan helyzetbe kerültünk, amikor új utat kell találnunk magunknak ahhoz, hogy fenntartsuk, mint szervezet magunkat. Ezt az utat még nem találtuk meg.
Ezzel szemben nem tudtok borsót törni az illetékesek orra alá?
De igen, csak volt egy olyan dolog, hogy két lábon álltál, volt proaktív és reaktív tevékenységed. A reaktív aránylag több időt, több energiát és kevesebb pénzt kér. A proaktív több forrást, viszont nem annyira idő és energiaigényes, és a forrásokkal lavírozni lehet. Kaptál egy proaktív tevékenységre, egy kutatásra például a szénafüvekre X összeget, hogy készíts felméréseket és tanösvényt, akkor meg volt a kereted, ha egyébre nem is gondolunk, az iroda fenntartására. Akkor megvolt az a pénz, megvolt a helyed, megvoltak a humán erőforrások, az eszközeid, amit tudtál használni arra is, hogy a reaktív dolgaidat vigyed.
Amint csökkennek a források, amint a proaktív projekteket egyre kevésbé finanszírozták a szervezetek fele, arra ébredtél, hogy nincs forrásod, nem tudod fenntartani az irodádat, hogy nincs forrásod. Ezért kerültünk egy olyan helyzetbe, amikor gyakorlatilag anyagilag, erőforrásilag felébredtünk, hogy: Állj meg! Eddig lehetetlen helyzetben vagyunk, és ezt gazdaságilag is át kell gondolni. Ezt szervezetként hogyan lehet ezt továbbvinni? Én azt mondom, hogy szervezetként mélyponton vagyunk 2012-től errefele, anélkül, hogy lássuk a kiutat.
Ennek mi a jövője? Mi történik, ha nem tudtok tenni semmit az iroda és szervezet fenntartása érdekében?
Rövidzárlat! Volt egy ilyen tendencia, hogy megjelentünk, ezzel is azzal is foglalkoztunk, jöttek a proaktív projektek, a finanszírozások. Jó volt, szép volt, növekedtünk, és ahogy ezek a konfliktusok egyre csúcsosodtak, kezdtek csökkeni a finanszírozások és eljutottunk olyan pozícióba, hogy effektív nincs pénz, nincs mozgástér.
Mi volt az a legnagyobb dolog amit Verespatakért tettetek?
Szervezetként azt hiszem az volt az egyik legnagyobb eredményünk, amikor 2007-2008-ban talán sikerült egy kormány álláspontot megváltoztatni a projekttel kapcsolatosan. Mégpedig az úgynevezett hatástanulmány véleményezési folyamatában a kormány kiadott egy támogató véleményezést és sikerült egy olyat lépnünk, egy olyant taktikáznunk, amivel két hét alatt megfordult a helyzet és a kormány visszavonta véleményezését, és 180 fokos fordulattal leadott egy ellenkező véleményezést. A kormány ellenezte a hatástanulmány jóváhagyását. Szervezetként és Verespatak kapcsán azt hiszem ez volt a legnagyobb lépés, amire nagyon büszkék vagyunk. Igen ezt is meg lehet csinálni!
Mozgalomként pedig azt hiszem, hogy a 2013-as tüntetéseknek a koordinálása és úgymond kordában tartása volt nagy siker. Sikerült azokban a hónapokban úgy kézben tartani ezt a tüntetés sorozatot, hogy nem lettek durva következményei. Ezalatt azt értem, hogy nem volt gyújtogatás, tömeges erőszak, és a tüntetésekre nem sikerült egyetlen politikai erőnek sem ráépülnie. Mindegyiket sikerült távol tartani a tüntetésektől és elértük azt, hogy a kormány azt mondta, hogy ez így nem fog menni és végül is zuttyba dobták ezt a törvénytervezetet, holott amikor beterjesztették, a kormány, ha beterjeszt egy törvénytervezetet ráadásul egy 2/3-ot parlamenti támogatottság mellett, akkor az evidens, hogy ez törvénynek és végszónak volt szánva, és ezt sikerült elkerülni. Ez volt a mozgalom csúcsa.
Szerinted most hol tart a verespataki ügy? Vannak próbálkozások, mozgások?
Azt hiszem a verespataki ügy egy „klinikai halott”, de életben tartják. Verespatak, amíg az a 300 tonna arany ott a földbe, soha nem lesz lezárva, de nem látom annak esélyét, hogy ez a projekt olyan formában, ahogy megszületett és próbálták végigerőszakolni, illetve ez a beruházó felállás ez az állami illetve RMGC felállás meg tudná valósítani eredeti elképzeléseit. Ebben szinte 100 százalékig biztos vagyok. Azt nem hiszem, hogy mindent veszni hagynak. A projektbe óriási pénzt fektettek bele, és ez valamilyen szinten újból fel fog bukkanni. Valószínűleg el fogják adni jogaikat, kicserélődnek a befektetők, a projekt is változni fog, de mindenképpen egy bányaprojekt, és ez a befektetőknek meg kell térülnie.
Szerinted mi a megoldás a verespataki ügyre? Hogy lehet úgy véghezvinni ezt a folyamatot, hogy a „kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon”?
Én nem azt mondom, és nem is mondtam, hogy Verespatakon nem kell egyáltalán bányászni. Én azt látom, hogy Verespatakon olyan formában, ahogy az el volt képzelve, nem szabad és nem lehet bányászni, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy bányászati tevékenység legyen az elkövetkezőkben. Ezt úgy kell megvalósítani, hogy az ott élő emberek elfogadják, másrészt pedig olyan környezeti ártalmakat be kell vállalniuk, amelyek kordában tartható, és amely egyáltalán átláthatóak. Ebben az esetben lehet bányászni is Verespatakon, de Verespatakon és nem annak a helyén. Tényleg az a lényeg hogy a kecske is és a káposzta is: Van arany, lehet bányászni, de van egy település is és vannak emberek, valamint van környezet. A fontos az, hogy mindenki megmaradjon épségben.
Szerinted miért lenne fontos, hogy a ZEE fennmaradjon? Miért fontos a kisebbség számára egy Zöld Erdély Egyesület?
Romániában, ha megnézzük az jellemző a civil szervezetekre, hogy bizonyos szinten valamilyen magyar kérdéssel foglalkoznak. Dominálnak a magyar szervezetek között a kulturális, az ifjúsági témák, ami szintén azt jelenti, hogy bulikat szerveznek, vagy kiállításokat, vagy kulturális művészeti jellegű dolgokat és ezek dominálják a “piacot”. A Zöld Erdély Egyesület és még néhány szervezet, ami elég későn jelent meg a többiekhez viszonyítva viszont szakmai szervezet. Az Egyesület olyan kérdéseket tud magyarul tematizálni, amely románnak, magyarnak egyaránt fontos. Nem utolsó sorban, Erdélyt nézve, Magyarországnak nagyon fontos témákat nyújtunk, illetve ezeket a megoldás fele mozdítjuk. Egyebet ne mondjak: A Verespatakra és a tiszai ciánszennyeződésre gondolva Magyarország megtanulta, hogy mit jelent az, hogy Romániából egy felhagyott bánya mocska lefolyik a Tiszán, és ez bizony komoly gazdasági mutatókkal értékelhető környezetszennyezés. Erdélyben rengeteg ehhez hasonló probléma van, ami bármikor kiéleződhet, például, amikor Nagybányán kiszakadt a gát. Ezeket tudatosítani kell az emberekben, ezekért lobbizni kell, hiszen ezeknek a felszámolása a román állam felelőssége. De ha az érintettek ezért nem küzdenek, vagy a helyi lakosok, vagy akár a határon túli alvizi magyarországiak, akkor senki nem fog. Tehát Bukarestbe köszönik szépen jól vannak, attól mi itt tele vagyunk bányahulladékkal, ráadásul a bányák utáni koncessziós díjak, és minden Bukarestbe folyik be. Gyakorlatilag mi maradunk a problémákkal, a zagytározókkal és az összes bevétel Bukarestbe csapódik le.
Ezek olyan dolgok, amivel magyarként is foglalkozni kell Romániában, hiszen magyarként is itt élünk Erdélyben és ezek a mi problémáink. Ugyanúgy magyarként tudatosítani kell azt a magyar gyerekekben is, hogy igen, az fontos, hogy a Hargitán legyen erdő, mivel 20 év múlva nyakon önt az árvíz, mint oly sokszor az utóbbi időben. Az is egy olyan erőforrás, egy olyan érték, ami a megmaradást szolgálja szülőföldünkön, Erdélyben és ezt hiába mondják el románul a székely gyereknek, vagy a magyar gyereknek, mert egyrészt nem jut el hozzá az üzenet, másik pedig nem is fogják megtudni a románoktól sem.
Melyek a jövőbeni terveitek?
Mindenképpen meg kell találnunk azt a működőképes utat, ami a kényes problémák melletti kiállás mellett a szervezetnek a működését is tudja folyamatosan biztosítani. Legyen ez akár továbbra is külföldi támogatásokkal való finanszírozás, vagy pedig saját szolgáltatói vállalkozói termékenység, illetve ehhez hasonló alternatív források, de ezt nagyon szépen össze kell tudnunk rakni, mert a reaktív tevékenységi területen nagyon kevesen maradtak lábon és nagyon nagy az energiahiány. Nagyon sok a tennivaló ezen a területen. Ezzel kapcsolatosan elmondanám azt, hogy például: Most fogadták el, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt polgármesterek, vagy helyi tanácsosok is hivatalba maradhatnak. Hova jutunk?