3087 új munkahely a Rozsnyói járásban

Rozsnyó Munka

Az elmúlt három évben összesen 3087 új munkahelyet sikerült létesíteni a Rozsnyói járásban, közölték a kormány tagjai a nagyszabosi kihelyezett ülés után.

Richard Raši (Smer-SD), a beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes rámutatott: amikor három éve elfogadták a Rozsnyói járás fejlesztését célzó cselekvési tervet, a munkanélküliségi ráta csaknem 21 százalékos volt. A tervben az szerepelt, hogy 2020-ig 16 százalékra kell csökkenteni a rátát. “A 2019-es valóság az, hogy a munkanélküliség a járásban 12 százalékra csökkent” – mutatott rá Raši.
Hozzátette: a cselekvési terv 1405 munkahely létesítését írta elő, ehhez képest mostanáig 3087 munkahely létesült.

A járásban a szóban forgó időszakban 54 millió euró uniós támogatást terveztek felhasználni. “Már 82 millió euróra kötöttek szerződést. Pontosan erről van szó: az európai pénzeket a regionális különbségek felszámolására kell fordítani, vagyis azoknak a járásoknak kell utalni, amelyek elmaradnak a többi régiótól” – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes. Hozzáfűzte: a járás számára 4,6 millió euró regionális támogatást különítettek el, ebből információi szerint 3,4 millió euróra kötöttek már szerződéseket.

Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter elmondása szerint pár évvel ezelőtt még 6300 tartósan munkanélkülit tartottak nyilván a járásban, ma már csak 2300 főt. Hozzátette: az időközben munkát szerző személyek csaknem fele roma.

fotó: TASR / František Iván

A miniszter arról is beszélt, hogy a járásban jelenleg három szociális vállalat működik: egy Nagyszaboson, egy Várhosszúréten, egy pedig Szádalmáson. A közeljövőben további kilenc vállalatot terveznek létesíteni. Richter szerint jelentősen csökkent a rendszeres szociális segélyben részesülő személyek száma is a járásban.

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő rámutatott: a hatályos jogszabály értelmében azok a járások is a kevésbé fejlettek közé sorolandók, ahol a helyzet már nagyjából stabilizálódott. Kilátásba helyezte, hogy az újonnan felálló kormánynak módosítania kell majd az ezzel kapcsolatos paramétereket. Hozzáfűzte: annak örülne a legjobban, ha egy járás nemcsak a módosított paramétereknek köszönhetően kerülne le a legkevésbé fejlett járások listájáról, hanem azért is, mert az itt élő emberek éreznék, hogy ennek már elérkezett az ideje.

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC