Kutyaiskola nyílt Zentán

Zenta Hírek

A kutya szívére próbálnak hatni.

lajka

A zentai Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesülete az elcsatangolt, illetve a felelőtlen gazdáik által kicsapott macskák, ebek és más házi kedvencek gondozása, valamint a házi kedvencek örökbefogadását népszerűsítő rendezvényei mellett a közelmúltban kutyaiskolát is elindított.

A környékünkön rendhagyó képzés során mindenekelőtt a különböző viselkedési problémákkal küzdő kutyák tulajdonosait látják el nevelési tanácsokkal, a kutyákat pedig szocializációs és alapengedelmességi képzésben részesítik.

– Az itt alkalmazott módszerekkel a kutya szívére próbálunk hatni, hogy ne kényszerből, hanem kedvtelésből legyen kedves – mondta Pető Beáta, a Lajka alelnöke.

A zentai állatvédő évekkel ezelőtt Magyarországon szerzett habilitációs, azaz segítőkutya-kiképző képesítést, így csak idő kérdése volt számára, hogy az egyesület keretében mikor indítják meg a kutyaiskolát, amelynek foglalkozásain az ebek mellett a gazdáiknak is megtanítják, hogy miképpen viselkedjenek idegen kutya vagy ember jelenlétében. A házi kedvencek tulajdonosai megtanulják, hogy milyen módon tudják kutyáikat fegyelmezni szöges és elektromos nyakörv, fojtópóráz, ostor és hasonló „nehézfegyverek” segítsége nélkül, emellett a négylábú kedvencek számára olyan alapvető engedelmességi elemeket is tanítanak, mint a láb mellett haladás pórázzal és anélkül, valamint elsajátítják azt is, hogy miképpen kell a gazdájuk utasítására egy helyben maradniuk, leülniük, földre feküdniük, s természetesen foglalkoznak viselkedési problémákkal is.

A zentai kutyaiskolában megvezetéses módszert alkalmaznak, amely annyiban tér el a klasszikus képzéstől, hogy a kutyákat nem kényszerítik az engedelmességre, hanem pozitív megerősítéssel, jutalmazással vezetik rá a számunkra megfelelő viselkedésre, így a kutyák sokkal motiváltabbak, és nagyobb kedvvel hajtják végre az elvárt feladatokat – mondta el beszélgetőtársunk.

– A kutyanevelés nem egyszerű feladat, s igen pici hibákon el lehet bukni, ami miatt problémássá válhat egy kutya – jegyezte meg a Dog Heart kutyaiskola vezetője. Rámutatott arra is, hogy legtöbb esetben nemcsak a kutyával van gond, hanem a nem megfelelő irányítással és a kutya-gazda páros közötti félreértésekkel is, amely problémákat célirányú, következetes neveléssel lehet orvosolni, nem pedig azzal, hogy valamilyen módon igyekszünk megszabadulni a szófogadatlan házi kedvencünktől – mondta az oktató, és kifejezte abbéli reményét is, hogy a képzésnek köszönhetően talán csökkenhet a kóbor kutyák száma.

A képzéseket a zentai önkormányzatnak köszönhetően a kaszárnya udvarában szerdánként 18 órától, szombaton pedig reggel 8 órától szervezik meg, és várnak minden érdeklődőt meg okosodni vágyó kutyát. A képzésen való részvétel egyedüli feltétele az, hogy a kutyának legyen érvényes veszettség elleni oltása, chipje, valamint mentes legyen külső és belső parazitáktól – nyilatkozta az oktató.

Forrás: Magyar Szó